facebookfacebook
hírlevélhírlevél
oneTERMÉKEK
Vissza

Dexter Jackson megcsinálta a lehetetlent

Dexter nemcsak az egyetlen nagy nevű profi volt ugyanis a 2013-as szezonzáró mezőnyében, hanem egyben az egyetlen épkézláb versenyző is, így rontva el a hétvégi rendezvény rekordkísérletét, hogy minden idők legsz@rabb profi versenye legyen, és téve az iskolapéldájává annak, hogy miért hiányozhat nagyon a tavaszi szezonból a jelenléte. Mindezt ráadásul úgy, hogy nem hagyta abba a diétát az utolsó hetekben, hogy dagadtan lépjen színpadra, holott akár ezt is megtehette volna, anélkül hogy kockára tette volna az első helyet - mert egyszerűen ennyivel jobb volt.

Ed Nunn-t elsősorban azért érdemes megemlíteni, mert végül nem indult el a versenyen, és ezzel egy biztos második helyezésért nem utazott el Mexikóba. A második hely ugyanis Martin Kjellström-höz került, akitől nem lehet elvenni sem azt, hogy svéd, sem pedig azt, hogy óriás, viszont az idei szereplései után azt is nehezen mossa le magáról, hogy nem veti meg a szintol használatát, ugyanis a látvány önmagáért beszél. Nem véletlen, hogy alig néhány hete a Prága Pro-n még helyezetlen volt, és az akkori eredményére alapozva ez a második hely simán fényesíthetné Kiss Jenő visszatérését is, ha a hazai legenda betervezte volna a tijuanai versenyt az őszi szezonba.

Kevin Ofurum csípte meg a dobogó alsó fokát, akinek a fizikuma több sebből vérzik - persze nem szó szerint. Az arányai hagynak némi kívánnivalót maguk után, nem beszélve a vékony combokról, karokról és a foghíjas kondícióról. Manuel Lomeli sem találta meg a szárazság receptjét, és ehhez jön a gyenge hátizomzat, ami együtt egy negyedik helyet hozott neki, holott jó kondícióval legalább a második helyre jó lehetett volna.

Alfredo Alvarez az ötödik hely - minden bizonnyal - boldog tulajdonosa már a profi szintet is alig üti meg. Tömegben köze nincs az első négyhez, a kondíciója a hátpózokban igen gyenge, a strukturális hibái pedig ordítanak, ezért igen nehéz nem észrevenni őket. Pontosan ez a fajta fizikum az, amivel (gyenge) országos bajnokságokat lehet nyerni, majd profiban begyűjteni néhány helyezetlent, és elégedetten visszavonulni. Mivel némi kutatás után kiderült, hogy Alfredo pontosan így keveredett a profik közé, jól tenné, ha nem szállna el nagyon a mostani ötödik helyétől, és tovább követné a tipikus sémát, azaz visszavonulna. Minél előbb.

Gyakorlatilag a Tijuana Pro-t egyedül Dexter jelenléte mentette meg attól, hogy össze lehessen keverni egy amatőr versennyel, és többek között ezért is hiányozna a sportnak, ha visszavonulna. Valamint ez egy figyelmeztetés is a mexikói verseny szervezőinek, hogy a jövőben valamilyen formában vonzóbba kell tenniük a Tijuana Pro-t a versenyzők számára, mert az ehhez hasonló szintű rendezvények garantáltan nem maradnak a naptárban sokáig.

Eredménylista

1. Dexter Jackson
2. Martin Kjellström
3. Kevin Ofurum
4. Manuel Lomeli
5. Alfredo Alvarez

Forrás:

http://body.builder.hu/magazin.htm4?url=/hirek/dexter-tonkretette-a-mexiko-rekordot